A visszatérő, szaffikus formára emlékeztető szerkezetű népdalt Gyöngyös János a többi énekhez hasonló, szuggesztív előadásban tolmácsolja.

A dallam harmadik sorának második üteme, sajnálatos módon, egy oktávval lejjebb hangzik el, pedig ebben az ütemben sincsen számára kiénekelhetetlenül magas hang. Inkább az látszik valószínűnek, hogy az énekes a "g" hangról az "a’" hangra ugorva drámaibb érzelmi hatást akar elérni. 

Az ének kíséretére Gyöngyös János egy akkordot használ, de más dallamaihoz képest itt zeneileg sokkal többet vállal. A c-dúr akkord helyett itt üres "c-g" kvintet használ úgy, hogy negyedik ujjával egyszerre fogja le az alsó "G-d" húrpárokon a "C-g" kvintet, amihez a többi üres húrt hozzápengetve igen gazdag hangzást szólaltathat meg.

Az akkordokat egyszerű "le-fel" irányú triolás pengetéssel szólaltatja meg a kobzos (C5-akkordpengetés).

Az érzelmileg kiemelt helyeket bontott - triolás akkordpengetéssel emeli ki Gyöngyös János (C5b-akkordpengetés).

Az ének végének drámaiságát nyolc egymásutáni erőteljes, bontott – triolás pengetés zárja.

Ebben az énekkíséretben szép példáját látjuk annak, hogyan aknázza ki egyszerű eszköztárát a kobzos.

Ez a dallam, testvére, Gyöngyös György repertoárjában is előfordul.